A Zempléngyöngye / volt Téka / tábor a Tekerjes-völgyben lévő tájvédelmi körzetben található. A tábor eredetileg sátortáborként indult, jelenleg 100-110 fő elhelyezését tudjuk megoldani faházakban illetve jurtákban, de a több mint három hektáros területnek és a rendelkezésre álló kiszolgáló létesítményeknek köszönhetően ez a létszám akár kétszáz fő is lehet, ha valaki szívesen alszik sátorban.
A közösségi épületek Pásztor Péter kassai építész tervei alapján készültek, szépségük az Ő munkáját dicséri.
A tábor természeti adottságainál fogva ideális helyszíne:
- természetvédelmi
- madár-, növény- és állattani
- honismereti, csillagász
- alkotó, kézműves
- sport-, edző és cserkésztáboroknak, valamint
- erdei iskoláknak
- gyalogos és kerékpáros csillagtúráknak egyaránt.
A természet szerelmeseit a hegyek várják vadregényességükkel, túraútvonalak érdekes, csak itt látható különlegességekkel. Az országos kék túra itt húzódó szakasza többek között Nagy-Milicet, Lászlótanyát, Hollóházát, Füzért, Sátoraljaújhelyet, Regécet, Mogyoróskát, Arkát, Boldogkőváralját és Hernádcécét fűzi fel.
Különös szépségeket tartogat a regéci várból Göncre tartó ún. Rákóczi út, mely a varázslatos táj mellett olyan történelmi emlékeket rejt, mint az Amadé vár, vagy a gönci Pálos kolostorrom, de nem jelent nagy kitérőt az aranybányászat emlékeit őrző Telkibánya megtekintése sem.
A reformáció korának kiemelkedő kulturális emlékeit tekinthetjük meg a mindössze néhány kilométerre lévő Vizsolyban és Göncön, de alig ötven kilométerre van Kassa. A kassai dóm altemplomában helyezték végső nyugalomra II. Rákóczi Ferencet és a Rákóczi család más tagjait.
És végül, de nem utolsó sorban Boldogkőváralján található a rendkívül gazdag történelemmel büszkélkedhető XIII. századi boldogkői vár, ahol minden év augusztusának első hétvégéjén középkori lovagi várjátékokat rendeznek.
Vendégeink
A tábor vendégköre többségében gyermek tánc- illetve népzenei csoportokból tevődik össze, akik szívesen térnek vissza hozzánk évről évre, hogy itt tartsák meg edzőtáborukat.
Ezeken túl helyet biztosítunk más jellegű csoportoknak is a keleti harcművészet szerelmeseitől a cserkészekig, gyakorlatilag bármilyen szervezett csoport fogadására készek vagyunk.
Évek óta visszatérő vendégünk a:
Csillagszemű Táncegyüttes, Budapest
Kerekes Táncegyüttes, Pilisborosjenő
Budai Babszem Gyermektáncegyüttes
Debreceni Népiegyüttes.
Az Óbudai Waldorf iskola Magonc népzenei gyermekzenekara idén hetedszer látogat meg minket, s az itt töltött napok egyre inkább családi programmá váltak.
Másodszor adunk helyt az Örökség Gyermektábornak, ahol gyermek és szülő együtt ismerkedhetnek meg kulturális örökségünkkel.
Ettől az évtől külön programkínálattal várjuk erdei iskolai csoportok jelentkezését, valamint a szervezett iskolai nyári táborokra vonatkozó igényeket is.
Címlap >> Rólunk
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)




